Lili Kata Nóra

Nem adjuk fel!!!

Takonykor csak ezt ne találta volna ki senki sem. Jó dolog a közösség és onnan minden haza szállítani. Mi is bele estünk a betegeskedésbe. Sajnos nem csak a lányok hanem mi szülők is. A férjem is taknyos (de Ő legalább fújja az orrát Vigyor) a lányok is taknyosak, nekik mi szívjuk az orrukat és köptetőt kapnak, én pedig nagyon köhögök és folyik az orrom. Lassan remélem, hogy kilábalunk belőle, mert hétfőtől óvoda.

November 6.-a szombat elmentünk úszni végre Kata műtétje után nagyon vártuk már, mert a lányok nagyon szeretik a vizet. Volt is öröm boldogság. Lili és Kata is megmutatta, hogy milyen ügyesen lépegetnek. Nóri szerzett egy új barátot. Még haza sem jöttünk, de már az volt a lényeg, hogy holnap megyünk-e úszni, mert Ő szeretne a barátjához menni. Délben mielőtt lefeküdtek volna Kata hányt és a Lili is. Majd felkeltek megette mindkettő csaj szépen az adagját, majd sikeresen Lili hányt. Majd következett az este utolsó evésnél a Kata ismét hányt Közben a Lili kapott egy hányáscsillapító kúpot amitől kicsit levert lett. Telefon OITI-be, hogy ez így normális? Mondja a nővérke, hogy igen, kicsit megnyugvás, hogy akkor OK ezt tudjuk be a kúpnak a gyerek állapotát. Majd Lili az utolsó evésnél közli, hogy Ő bíz 30ml-nél többet nem iszik. Mondom ezt nem hagyjuk ennyiben így nem lehet lefeküdni, két hányás és egy nem evés nem, leszünk jóban. De aztán Apa rámelegített és legyűrtünk annyit, hogy anya ne féljen és ne essen kétségbe. Kíváncsi leszek mi lesz éjjel... és holnap orrszívás, köptetés és egyéb nyalánkságok, hogy ne legyen még egy ilyen nap.

Visszajött a Látásvizsgálóba az a hölgy aki a lányokat ott elsőre fejlesztette. Már nagyon várom, hogy megnézze a lányokat, várom a találkozást. Remélem, hogy a jövőhétre összejön és tudunk egyeztetni.

November 17.-e Katával voltunk ortopédián és a doktorbácsi mindent rendben talált a műtét után 7 héttel. Azt beszéltük meg, hogy az esti sínt (ez egy műanyag ami a pelustól a lábfej végéig nyújtva tartja a lábát) hétközben viselni kell este, de a hétvégén, hogy mi is tudjunk pihenni és a gyerek is levehetjük. Hú de jó. Vigyor 

November 18.-a az ortopéd doktorbácsi írt fel a lányoknak cipőt, ezért ma elmentünk és mindhárom kisasszony kapott szép őszi-tavaszi cipőt magas szárral. Éva mondta, hogy mindenképpen füzős legyen és magas szárral, hogy a felállásnál ha a lányok gyakorolják akkor ne essen be a bokájuk.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 55
Tegnapi: 50
Heti: 245
Havi: 1 383
Össz.: 437 715

Látogatottság növelés
Oldal: 2010. november
Lili Kata Nóra - © 2008 - 2024 - likano.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »