Lili Kata Nóra

Nem adjuk fel!!!

3.-a hétfő. Gyógypedagógai foglalkozás:"Mai napon igazi téli reggelre ébredtünk. Megérkezett a várva várt hó, hátborzongató hideg szél kíséretében. A reggeli, nagylabdás mozgás után az ujjainkat is bemelegítettük: Ez elment vadászni... mondókával. Vershallgatáson: Kányádi Sándor: Aki fázik c. versét hallgattuk, utána pedig sálat színeztünk. A színeket utasításnak megfelelően kellett kiválasztani. Képen megneveztük a fenti versben szereplő tárgyakat, majd azok sorrendjét cserélgettük: kucsma, csizma, bunda, kályha... Mindkét kislány ügyes volt a szögletes és a gömbölyű tárgyak szétválogatásánál. Zenehallgatáson: A szívünk rég ide vár... kezdetű dalt hallgattuk,  majd mi is többször elénekeltük, mozdulatokkal kísérve. Az étkezésnél Kata ma elég keveset evett, Lili viszont annál jobb étvággyal kanalazgatta a joghurtot. Előkerült viszont a táskámból egy szelet Abonett, aminek mindketten megörültek Kata is szépen ismételte, hogy hogyan kell illedelmesen kérni, ezután pedig jóízűen falatozgatott. Mai szorgalmas munkájukért mindkét kislányt megdícsérem!"

 

4.-e kedd. Annyi mindent szeretnék írni nem is tudom, hogy hol kezdjem. A lányok egyre jobb fejek és csúcs okos kislányok A-tólC-ig. Ami vissza tart az írástól az az esti fáradtság, hogy olyan lusta vagyok ide ülni és leírni, hogy mi volt, hogy csuda. Pedig ma is olyan édesek voltak itt a délutáni játék közben. Kata feküdt a szőnyegen Lili pedig ült, majd oda hajolt Kata kezéhez és Lili elkezdett a szájával fújni a Kata pedig elkedzte a kis újjait mozgatni a Kata száján. Lett is nagy nevetés ahogy brbrbr hangot adott ki a Lili a Kata kezével. Majd Kata ffolyamtosan mondta, hogy Lili megint gyere hajolj ide egy kicsit. Ezt így szó szerint és ilyen szépen tisztán. Kata sokat beszél és össze függően, gondolkodva, ragozva és van, olyan is hogy csak mi értjük, mert mi hozzá vagyunk szokva a beszédéhez. 

 

7.-e péntek. Gyógypedagógia foglalkozás:"A mai nap még egy kicsit a Mikulás ünnep utóhangulatát idézte. Mára is jutott még egy kis ajándékozás, finom falatozs, no és persze sok vidámság! A mozgást ma a:Pattanj pajtás! kezdetű dallal alapoztuk meg. Kesztyűbábbal együtt verseltünk és megidéztük a Micimackó történet néhány szereplőjét: Józsi bácsi fát fűrészel, Álmomban, Hull a hó és hózik... Számoltunk az: Egy megérett a megy mondókával és zsírkrétával firkarajzokat készítettünk. A foglalkozás végén lekváros mazsolás kalácsot majszolgattunk."

 

8.-a szombat. Azon gondolkodtam már tegnap este miközben a legnagyobb közösségi portálon voltam és képeket nézegettem miket az ismerőseim kommentáltak és "like"-oltak, hogy milyen furi az élet. Itt volt a Mikulás és majd jön a Karácsony is ekkor az emberek eszébe jut, hogy jótékonykodni kéne (ami szép csak van még kb. 364 nap az évben) és vannak másként élő emberek is. Felrak egy képet egy "celeb" és egy csomó "like"-t kap kép aláírást, hogy Ő milyen fantasztikus ember és hú meg ha... ŐŐŐ??? Mert elmegy meglátogatni a másként élő gyerekeket, embereket? ŐŐŐ??? Aki maximum 2-3 órát marad ott és lehet, hogy utána még vagy 2-3 órát a hatása alatt van a dolognak, hogy hírtelen nagy dóziban kapta, de utána? semmi... Neki is megy a hála égnek tovább a normális élete a kerékvágásban és a családoké is. Na de minket ki ismer el és minekünk ki nyom 1000 feletti "like"-ot? Ki ír egy üzenetet is, hogy te, mi, mindannyian akik nap mint nap megvívjuk a kis harcunkat és nem csak a jót kapjuk az élettől hanem a rosszat is, hogy te, mi, mindannyian milyen fantasztikus emberek vagyunk? Egyébként én nem gondolom magam fantasztikus embernek, élem az életemet és nevelem három csöpp kislányomat akikkel ha nem is felhőtlenül de boldogok vagyunk. Vannak pillanatok mikor mindent el lehet felejteni, hogy ők korlátok közé vannak szorítva és nem annyira buli, hogy lassan 7 évesen kettő gyereket pelenkázni kell, cumisüvegből etetni, cipelni a popsijukat... Több hírtelen nem jut eszembe, de nem is kell ennyi is éppen elég szerintem, mert ezek mind nem normális dolgok ekkora gyerekeknél. De akkor álljon itt, hogy "riszpekt", "respect", "tisztelet", "le a kalappal elötted", ez mindd szólljon nekünk másként élő gyerekeket nevelő szülőknek, mert igenis mi vagyunk fantasztikusak és mi mozgatunk meg hegyeket nap mint nap és küzdünk meg malommal és széllel a gyerekekért!!! NevetésNevetésNevetés

 

10.-e hétfő. Gyóypedagógia foglalkozás:"a mai délelőtt az adventi készülődés jegyében zajlott. A reggeli mozgást az ujjgyakorlatokkal folytattuk:"Ez a malac piacra megy" mondókával kísérve. Az asztalnál formaillesztő játékot készítettünk, fenyőfa táblára kellett felrakni a: csillag, házikó, angyalka motívumokat. A só-liszt gyurmát nagy élvezettel nyomkodta-gyurkálta mindkét kislány, de csak a következő alkalommal készítjük el a tényleges használati tárgyat. Az étkezés ma kicsit nagyobb maszatolással zajlott, mint eddig, de Kata és Lili nagyon szépen törölgette a száját és a kezét. Tízórai után menetrend szerint megérkezett a kukás autó amit mindig ujjongva várunk. Lili ma nagyon sokat lépegetett a kiságy körül, kapaszkodva. Kata egy érdekes történetet kezdett mesélni Cs...-val kapcsolatban: "Képzeld el!... viszont ma ennek a történetnek nem, értünk a végére. Kiváncsian várom a folytatást!" A kisfiúnak ki van írva a füzetben a neve, de ide nem írok semmi olyat ami másokra utal, nehogy baj legyen ebből is...

 

12.-e szerda. Konduktív foglalkozás:"Ma inkább avval kezdeném, hogy miket csináltak legügyesebben a lányok. Lili többször nagyon ügyesen nyújtotta a jobb lábát, pl. asztalnál, bordásfalnál, fokosszéknél állásoknál. A lábbal tolás biciklire többször szépen, bal karral is segítette felmászott 1-2 méteren előre-hátra irányította magát, sokszor visszafogva a kormányra. A karnyújtást segítettem. Evésnél sok falatot szépen kanalazva lassan, nyogodtan vitt a szájához megdícsérem őt. Vetkőzésnél cipőit kérésre a helyére vitte, az elpakolásnál segített. Húásoknál más sokszor kérés nélkül is előviszi a bal karját, így szimetrikusabb a húzódzkodás. A pörgőfotelbe mindkét kezével kapaszkodva mászott bele, így felállt benne, és a két kezes fogást megtartva ült vissza a fotelbe; (közben a megfelelő irányba fordulva) Nagyon szépen csinálta. Ügyes voltál Lili, nagyon megdícsérlek! Kata figyelme inkább a foglalkozás első felében volt jobban leköthető, utána a nehezebb feladatoknál már jóval több motívációra volt szüksége. Cipőjét nagyon szépen levette, első kérésre, passzív átmozgatásban ügyesen részt vett, a rányújtásokban együttműködött. Két kezes manipulációnál 2 tornyot önállóan épített meg, Kb. 5 kockából minimális szóbeli irányítás mellett. Ő is szépen kanalazott figyelt az étkezésnél. A terhelésekbe ma nehezebben volt bevonható, 1-2 szer elvesztette a türelmét, ennek ellenére megcsináltuk a felállásokat, állításokat különböző támaszoknál. A váltott láb előreviteles, létrás feladatokban ügyeskedett. Jól van Kata ügyes voltál megdícsérlek, jó pihenést kívánok."

 

14.-e péntek. Gyógypedagógia foglalkozás:"Az idei utolsó foglakozáson karácsonyi dalokkal és ajándék készítéssel töltöttük az időnket. Először is mozgással bemelegítettünk, majd az elmúlt héten tanult verseket ismételgettük. Kellemes zene hallgatáson kellett elkészítettük a só-liszt gyurma gömbökkel díszített gyertyatartókat. A jó közérzetünk fenntartásához ma egy kicsi almát törtem apró darabokra, amiből mindkét kislány jóízűen falatozott. Az utolsó részben szabadon választott játékokra került sor."

 

15.-e szombat. Nálunk bejött az időjárás előrejelzés és olyan ónos eső volt, hogy az udvar egy komplett jégpályát rejtett... Na mit nekem gondoltam és megláttam a kocsiknak az ablaktörlőjét amik éppen készültek rá fagyni az ablakra. Kimentem a kint gumi papucsomba és olyan csúsztam le a lépcsőn, hogy azt hittem ott is maradok. 10 lépcsőfokot csúsztam le a bal kisújjamat úgy beütöttem, hogy megzúztam, ömlött belőlle a vér. A bal kezemmel próbáltam kapaszkodni, de nem bírtam, mert a korlát is csúszott, ott a középső újjam vérrel teli vízhólyag lett és még bibis is lett. A fenekemről nem is beszélek, hogy csuda jó és ami a legszuperebb volt a fejemet úgy beverte... Konkrétan amikor volt 2 perc szabadidőm azonnal képes voltam elaludni bárhol a lakásban. 

 

17.-e hétfő. Marha jól indult ez a hét is, pedig nem vagyok egy útálom a hétfőt ember. Nóri komplett ovis zsákját itthon hagytam, így vissza kellett jönni, ekkor már csúszásban voltam. Majd Lili Kata ovijában jöttem rá, hogy oda sem vittem el az ő váltó ruháikat sem... Majd így a melóba éppen csak be estem 9-re. Jó mondjuk 9-re is megyek csak szeretek hamarabb ott lenni és nem be esni. Aztán rájöttem, hogy mekkora egy szar ember és anya vagyok, mert nevelem a gyerekeimet és igen képes vagyok káromkodni mikor tehetetlen vagyok és elszúrok valamit. Azért az is érdekes, hogy ilyen szar embernek mint én jól nevelet gyerekei vannak és 2 halmozottan fogytékos kislánnyal és egészséges testvérvel bárhol képes vagyok megjelenni nem hoznak rám a csajok szégyent. Ezt nem csak én gondolom így nagyképűen hanem mások mondják a lányokra. Az is szuper, hogy az ember úgy van össze rakva (én is többek között) hogy más szemében a szálkát sajátjában a gerendát sem veszi észre. Olyan szép és jó lenne az élet ha az ember, emberek csak saját magával foglalkozna, foglalkoznának és nem mással... Azt sem tudom én miért foglalkozom másokkal kinek is akarok én megfeleni? A lányoknak és a férjemnek és a szüleimnek és a tesómnak. Ők szeretnek és elfogadnak olyannak amilyen vagyok akkor meg most mi van kit érdekel más mit gondol rólam, megítél, elítél 10 perc alatt... 

 

19.-e szerda. Konduktív pedagógia foglalkozás:"Ma már teljesen karácsonyi hangulatban telt a délelőttünk. Karácsonyváró dalokat énekeltünk, versikéket mondókáztunk. Régi jó ismerősünket a nagy fehér macit meleg ruhába öltöztettük, aki aztán egész délelőtt nézte, hogy milyen ügyesen tornázunk. Lilivel a legnagyobb hangsúlyt -az alapfeladatok mellett- a bal kar használatára, erősítésre fektettük. Átmozgatások, ökök nyitás-zárás, fogás-elengedés, fogásmegtartás, karnyújtások hason-háton, húzások hason súlyzó nélkül és súlyzóval. Kapaszkodások felállásnál, állásoknál. Lépegetés karsínben, fogásmegtartással. Többször megdícsértem Lilit sokszor ügyesen végezte a feladatokat. Főként a zenére erősítés volt ma is a legnépszerűbb. Katával ma főképp a bal láb nyújtáson erősítésén, terhelésén dolgoztunk. Többszöri átmozgatás, nyújtás, hajlítás-nyújtás, átfordulások nyújtott térddel, súlyzós lábelőrevitel térdelőtámaszban, felállás, állásban terhelés, nehezedés. Jó hangulatban telt a délelőttünk, bár a végére jól elfáradtak ismét a lányok már az ebédet emlegették (Kata)." A mai nap történéséhez hozzá tartozik az is, hogy egésznapos munka után fogtam a kislányokat és elmentünk korcsolyázni. Nóri lábán még sosem volt korcsolya, éppen ezért nagyon jó, hogy feltalálták a kölcsönzést. Kölcsön is vettünk egyet és mehettünk máris a jégre. El kell mondanom, hogy a kislányom úgy siklott a jégen, mintha korcsolyában született volna. Voltak egy két esések, de abból is képes volt úgy felállni, hogy a pálya közepén és tovább jönni felém. Nóri drága egy csuda csaj, ha sportról van szó elképesztően ügyes bármibe bele vág az sikerül neki és tudja csinálni. Nagyon büszek vagyok rá!!!

 

20.-a csütörtök. Mindenből az utolsókat töltjük ebben az évben. Igaz hiába lesz 2013 január elseje az élet megy tovább, mintha mi sem történt volna. A lányok nem fognak az egyik napról a másikra járni csak mert új év lett. Vagyis hogy mókázzam egy kicsit ki tudja még mi lesz, mert ugye holnap itt a világ vége akkor meg mindegy is mi van. Nevetés Senki el ne higyje, hogy ilyen marhaságban egy percig is hiszek. Csak egyszerűen nem volt kihagyható a dolog.  

 

21.-e péntek. Nórival ma este színházban voltunk. Jött az én barátnőm akivel szakközépéz iskolába jártam és az Ő kislánya is, olyan igaz csajos program volt karácsony előtt. Nagyon szuper volt, én volt, hogy nem az előadást néztem, hanem hátra dőltem és a csajokat kukkoltam, mert olyan édesek voltak ahogy az előadást nézték. Olyan szuper érzés volt, hogy képes voltam a végén (na jó meg közben is) sírni, hogy milyen édesen és csodálkozva nézik az előadást. 

 

28.-a péntek. A karácsony tökéletesen és csodálatosan telt. Már vissza is tért minden a rendes kerékvágásba, a férjem ment dolgozni, mi meg a csajokkal jobbról balra és balról jobbra dőlünk. Kicsit olyan igazi pihenősre vettük a figurát csak drága Apa dolgozik, de holnap ennek is végre vége és végre együtt leszünk megint 4 napig. De azért karácsonyi csoda karácsony után is van és kedves emberek vannak még. Nagyon köszönöm R... Gyö... Mik... NevetésNevetésNevetés  Azért a pár nap krónikája pontokba szedve. 24.-én hozzánk jött az egész család szüleim, férjem szülei, testvérem és a férjem testvére. Volt nagy dínom dánom beszélgetés jó kis családi karácsony. 25.-én anyósomékhoz mentünk ott voltunk egész nap, sikerült annyi édességet enni (kb. pont 2 szemmel többet, mint kellett volna), hogy a cukrom az egekbe szállt amitől nem voltam délután felé jól. De másnap tanultam belőlle és mikor az én szüleimhez mentünk 26.-án akkor édességet nem ettem annyit. 27.-én pedig Apa megint ment dolgozni és ma is ott van a dolgozóban (ahogy a Nóri szokta mondani). 

 

29.-e szombat. Lassan vége az évnek... Reméljük jövőre amihez kezdünk és amiért csináljuk az csak jól fog elsűlni. Ugye ugye ekkor a Kata lábműtétjére gondolok amivel kezdjük rögtön az évet és ezzel bele is csapunk a lecsóba. Kívánok magam és családom nevében Nagyon Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek aki olvassa a kislányaim és kis családunk könnyű, néha nehéz és eseményekben dús életét. 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 41
Tegnapi: 50
Heti: 231
Havi: 1 369
Össz.: 437 701

Látogatottság növelés
Oldal: 2012. december
Lili Kata Nóra - © 2008 - 2024 - likano.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »