Lili Kata Nóra

Nem adjuk fel!!!


Éva D.S.G.M szakgyógytornász. Fél éves koruk óta ismeri, kezeli a lányokat. Nagyon sokat köszönhetünk neki, a mozgásban való kezelése amit csinál az valami csúcs. Amikor a csajok nem tudták amit ma Éva akkor is úgy csinálta mintha tudnák és csak mászatta, kúsztatta és járatta őket. Éva nélkül nem tartanánk sehol sem. Szeretem, hogy szereti a lányaimat (a lányok is őt) és hisz bennük nem csak csinálja és lesz ami lesz.

Mattesz Csilla a Vízipók Egyesület elnöke, úszóedző, gyógyúszásoktató módszere segítségével a gyermek a vízzel barátkozik meg. A szabályosan felépített feladatsor jól megdolgoztatja a gyermekek izomzatát, figyelembe véve az életkori sajátosságokat. A vízben töltött 20-25 perc szinte minden pillanata vidám munkával telik: egy kis forgás, egy kis hason úszás, lábak és karok tornáztatása stb. Komoly edzés ez a babák számára, akik jókedvükkel és mosolyukkal jelzik, hogyan érzik magukat. A szülőknek csak figyelniük kell a visszajelzésüket, és tudni fogják, mikor álljanak egy szusszanásra. Maga is úszó volt, értelmi sérült gyerekeket tanít úszni és komoly edzésprogrammal készíti fel őket országos és nemzetközi versenyekre. Koraszülött, asztmás, baleseti sérült, de egészséges kisbabákat is úsztat. A Vízipók Egyesület országosan 250 értelmi fogyatékossal - köztük felnőttekkel - foglalkozik. A fogyatékos gyermekekre az úszás terápiás hatású, rendszert, sikerélményt, a mozgás örömét hozza életükbe.  +36209-44-85-33.

Andi SOTE ha Ő nincsen akkor nem is tudom, hogy hogy jutunk egyáltalán a Dévény módszer közelébe. A II-es női klinikán hála az égnek elfogadott dolog és ott lehet a babákat (ha állapotuk engedi) kezelni az inkubátorban. Andi inkubátor lakó koruk óta kezelte a lányokat. Ha Ő nem indítja el őket a jó úton akkor sem erre tartanánk.

Dr Hegyi Gabriella a Yamamoto intézet igazgató főorvosa MD. PHD. A doktornőhöz tartós (fonál beültetéses) akupunktúrára járunk. Nekünk nagyon jó, én csak csupa jót tudok róla mondani. Arról nem is beszélve, hogy a doktornő elfogadja, meghallgatja, hogy a gyerekem mit tud és megbeszéljük, hogy mit szeretnénk megoldani a gyereknél. Minden akupunktúra előtt az Éva tanácsát is kikérem, hogy Hegyi doktornő hova szúrjon a lányoknak, mint erősítsen. Ennél jobb dolog ha a fejlesztők együtt dolgoznak nincsen. www.yamamoto.hu itt mindenki megtalálja a kérdéseire a választ.

Van még a Látásvizsgáló Országos Szakértő és Rehabilitációsi Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ a  lányok korai fejlesztése a itt folyik folyt. Ági kezdte a lányok fejlesztését, Ő mozgást is csinált a lányoknak és nem "csak" a szemüket fejlesztette. Sok-sok jó dolgot tett a lányokkal Katára azt mondták, hogy sosem fog látni. Aztán +12-es volt a szeme Áginak köszönhetően ez ma +12-es maradt és nem romlott. Aztán Ági 3 babájával lett várandós (tudom ez nem elég, de össze szedem magam és megpróbálok érdemlegesebbet is írni) és Erika fejlesztette tovább a lányokat. Jó volt Erikával is bár ha egy kis időt is töltöttünk együtt. Majd jött egy kis kitérő a helyi fejlesztőtől. Le sem írom, hogy milyen volt, mert ez is sok amit ezzel a dologgal foglakoztam és a fejlesztővel. Aztán vissza kerültünk a látásvizsgálóba és ebben a tanévben Bálint lesz a lányok fejlesztője.

Ferenczi Éva lovasterapeuta (egy cikkből idézve) A szakember szerint az a legfontosabb, hogy lelki tartást, erős és büszkeséget ad a gyerekeknek a lovaglás. Ide sajnos pénzhiány miatt nem tudunk járni, csak tavasszal és nyáron ha nincse fűtés szezon. A lányok nagyon szerettek lovagolni és jó is volt fejlődés szempontjából.

2011. Szeptemberétől a lányok oviba járnak ottani fejlesztőik egy  Gyógypedagógus és egy Konduktor.

Azért írok így egyben, mert az órákon nem vagyok ott, de mivel az oviban van üzenőfüzet ezért amikor írnak (és sokat írnak) mi történt a foglalkozásokon akkor megosztom mindenkivel, mert nagy büszkeséggel tölt el milyen kis ügyesek.

A csoportban vannak óvonénik és konduktorok akik helyesen ültetik őket, tanítják kanállal enni őket szépen nyújtott lábbal ülni és nem láb között nagy lazán. Szóval ez az ovi szuper sok jó szakemberrel.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 39
Heti: 151
Havi: 778
Össz.: 438 550

Látogatottság növelés
Oldal: Fejlesztőink
Lili Kata Nóra - © 2008 - 2024 - likano.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »