Lili Kata Nóra

Nem adjuk fel!!!

9.-e hétfő. Lassan itt az év vége, nagyon sokat kell tanulni, de mi most inkább a sportra fókuszálunk. Az alsó tagozaton van egy olyan összetett verseny sorozat amit játékos sor versenynek hívnak. Ide csak a teljesítmény alapján lehet bekerülni a legjobbaknak évfolyamonként 3 lány vehet részt a versenyeken. 5 osztály van a 3. évfolyamon ez olyan 70 lányt takar és Nóri bekerült a csapatba. Ezen a verseny sorozaton az országos döntőig jutott a csapat. Most pedig szintén versenyre készülnek ahova megint csak a teljesítmény alapján lehet bejutni. 4 próba amire most gőzerővel edzenek, 60 méteres futás, 4X100 méteres váltó futás, kislabda hajítás, távol ugrás. Azért lehet most egy kicsit erre is fókuszálni jobban, mert Nóri nagyon jó tanuló és ha nem 5-ös átlagú lesz hanem boldog sportban kimagasló teljesítményt nyújtó 4-es én, mi akkor is büszkék leszünk rá.

 

11.-e szerda. Nórival ma atlétikai versenyen voltunk Albertirsán. Annyira nem volt velünk kegyes az időjárás, de a gyerekek így is nagyon ügyesen vették az akadályt. A csapatunk Pest megyében az összes között a IV.-ek lett. Nóri egyéni teljesítménye alapján pedig 80 induló 2005-ös 2006-os születésű lányok között 43. lett. Annyira izgult a kis drága, hogy a váltófutása jól sikerüljön, hogy amikor ügyesen átvette lefutotta, majd átadta a botot vissza futott hozzám én meg könnyekben törtem ki, olyan nagyon örültem, hogy megnyugodott a kis lelke. 

 

12.-e csütörtök. A mai napot is Nórival töltöttem. Csütörtökön az osztály az első két órában úszik  így ilyenkor pár szülővel ott vagyunk és megszárítjuk úszás után a gyerekek haját. Majd a művelődási házba mentünk érzékenytő programra. A látás sérültek mindennapjait próbáltál ki a gyerekek. Holnap is rohanós napom lesz és még Lili és Kata iskolájában is rendkívüli szülői értekezletre kell menni. Nincsen ezzel kapcsolatban jó érzésem. Anyák napi ünnepségen egy nagymama mondta, hogy hallottam-e, hogy jövőre megszűnik az iskola, mert nincsen támogatás. Na és ezek után rendkívüli szülői lesz... Jaj de nagyon izgulok. 

28.-a szombat. A rendkívüli szülőinek sajnos volt alapja. Veszélybe került az iskola fenntartása ahova a lányok járnak, mert fenntartót kell váltani. Itt nem is a pénz volt ami miatt baj lett volna hanem olyan fenntartót kellett találni aki átveszi az iskolát és van olyan lehetősége, hogy oktatást is tudjon folytatni. De hurrá hurrá sikerült és az igazgató asszony talált egy fenntartót aki átveszi az iskolát. Az volt a múlthét legjobb lezrása. Nem lett volna kedvem ismét iskolákat nézegetni, főleg úgy, hogy tudom, hogy a legjobbat találtuk meg a lányoknak. 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 33
Tegnapi: 39
Heti: 180
Havi: 807
Össz.: 438 579

Látogatottság növelés
Oldal: 2016. május
Lili Kata Nóra - © 2008 - 2024 - likano.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »